Elek Noémi

 

Elek Noémi

Biologika, új medicina konzulens, a Biologika Szabadegyetem trénere és tanácsadója, természetgyógyász.

web:  -

tel.:   +36 (70) 360 3980

e-mail:  Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javascriptet.

"Gyerekkorom óta tudatában vagyok annak, hogy a betegségek lelki eredetűek. Kisebb kitérők után, a főiskolai tanulmányaimat követően mélyedtem bele igazán a gyógyítás, a természetgyógyászat különböző irányzataiba, és bár több területen kerestem a választ (az energiagyógyászat, a lélekgyógyászat, az Agykontroll, fizikai szinten a gyógynövények és a különböző táplálkozási- és mozgáskultúrák között,) és voltak kisebb-nagyobb eredmények, de igazi összefüggéseket, igazi megértést önmagában számomra egyik sem nyújtott, főleg, hogy közben egyértelművé vált, hogy ugyan tudjuk befolyásolni különböző szerekkel az élettani folyamatainkat, mégis az ember leginkább saját maga képes ezek megváltoztatására, gondolati-érzelmi mintáinak és programjainak tudatos irányításával. A Biologika jelentett számomra igazi áttörést, ezzel dőlt össze az "egészségügyi rendszer" vélelmekből épített kártyavára. A Biologika, a természettörvények azt a stabil szerkezetet adják, amelynek ismeretével a gyógyászat átláthatóvá válik, és minden terápia és gyógymód a maga helyén alkalmazható - ha (egyáltalán) szükség van rá.  Ezzel a tudásanyaggal érhetjük el, hogy ne ellenségként, meghibásodásként tekintsünk a bennünk zajló történésekre, hanem meglássuk szervezetünk működésének tökéletességét, egységét. Magam részéről igyekszem úgy továbbadni Hamer doktor munkájának értékeit, hogy abból igazi megértés, megnyugvás (lélekcsend), gyógyulás származzon, és az ember tudatossá váljon arra, hogy ő teljes jogú irányítója testi-lelki folyamatainak." 

Új Medicina, biologika témában (Budapest és környéke)
- rövidebb, 1-2 órás alapismeretek ismeretterjesztő előadást tart-e?                igen
- hosszabb, egy vagy több napos előadást, tanfolyamot tart-e?                          igen, részletek a program naptárban, vagy érdeklődjön a fenti elérhetőségeken.

Új medicina, biologika konzultációt vállal:  igen                           A személyes konzultáció díja 20 ezer Ft / 2 óra.

Eseménynaptár

Utolsó hónap május 2017 Következő hónap
H K SZ CS P SZ V
week 18 1 2 3 4 5 6 7
week 19 8 9 10 11 12 13 14
week 20 15 16 17 18 19 20 21
week 21 22 23 24 25 26 27 28
week 22 29 30 31